2011. május 6., péntek

Szeles napok

Ahogy Podersdorfban, úgy Gárdonyban is bejött a keddi hidegfront. Az előrejelzésnek megfelelően fél 4-re értem le, kellemes strandidő és meleg fogadott. Kb. 5-10 perc múlva érkezett az első széllökés, ezzel 10 fokot hűlt a levegő és a szél stabilan beállt kb. 6bft-ra. Pár perc kellett a riggelésre, de a GUN Steel 4.5 és a 74-es Goya Twin jó választás volt. Kicsit esett az eső, majd elállt, néha a nap is kisütött. Eleinte ketten voltunk vízen - aztán érkeztek a kevésbé optimista illetve dolgozó egyedek is. 6 körül már a 4.5 sok lett (7-8bft), lecseréltem 4.0-ra, ezzel ezerszer komfortosabb lett minden, bár néha azért kihagyott a szél. Sötétig lehetett tolni - igazi erősszeles órák voltak, kár hogy hullámok sosem lesznek a Velencei tavon.
Szerdát kihagytam (bár az úgyis csak nagyvitorlás idő lehetett), de csütörtökön megint bejött egy kis légmozgás. 6.3-as Torro-val mentem, ez általában jó volt, néha kevés - nagyon sávos volt a szél. Levezetőnek szép volt, bár a víz és a levegő hideg lett nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vevőink küldték

Sikeres a szponzorprogram, azaz már el sem kell mennem snowboardozni, és nem kell a Raven pr fotóira támaszkodnom, ha jobbnál jobb képeket s...