2014. október 4., szombat

Portugál trip

Megélégelve a széltelenséget itthon, már jó előre :) elterveztünk egy nyaralást Portugáliában. Persze a neopren és a trapéz bekerült a csomagba.
Egy hetet Algarve csodaszép partjain töltöttünk. Az idő mindenre ideális volt, napsütés, meleg, kevés túrista, relatív olcsó árakkal. Éppen csak szél nem fújt, de errefelé a szörföt a hullámlovaglás jelenti nem pedig a windsurf.
Még három napot Lisszaboni városnézéssel terveztünk, de teszteltük a közeli Guincho praia-t is. Itt is a hullámlovaglás megy (annak ellenére hogy PWA világkupa is volt már itt), és feleségem unszolására 3 óra erejéig én is belekóstoltam ebbe a sportba is. Sikerélmény szinte semmi, rengeteg víz alatt és úszással valamint várakozással töltött idő, siklás pár másodperc, állva még kevesebb.





A képekről látszik talán, hogy a "nagyok" nem egészen így művelik.